Gyógypedagógia

Amióta megszülettem, szűkebb és tágabb környezetemben jelen voltak fogyatékkal élő emberek. Ez nem tudatosult bennem, a családom a másik teljes elfogadására, és tiszteletére nevelt. Így természetes volt nagybátyám vaksága, a szomszéd fiú némasága, a másik szomszéd néni kicsit furcsa, gyermekes viselkedése. A miskolci Hit és Fény Halak csoportjával 2001-ben ismerkedtem meg. A csoport többsége középsúlyos értelmi akadályozottsággal élő fiatal felnőtt volt. 2004-ben szociális munkásként dolgoztam Körömben roma származású gyermekekkel. Végül Girincsen 2005-2008-ig, a (jelenleg) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben nevelőtanárként, majd gyógypedagógusként tevékenykedtem. E három területről szerzett tapasztalataim, hogy az emberek, gyermekek, függetlenül a különböző fogyatékosságoktól, származástól arra vágynak, hogy elfogadják őket, értékesnek lássák őket, és segítsenek nekik kibontakoztatni érzéseiket, vágyaikat, tehetségüket. A másik számára “jelen lenni” a legfontosabb. Emellett a képzőművészetben láttam meg azt az eszközt, mely utat mutat önmagunk és a másik felé. Terápiás foglalkozásaimon jelen volt a beszélgetés, a rajzolás, festés, színezés, és nagy örömömre a színjátszás és az ünneplés is.
2011-ben végeztem az ELTE, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon, értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirányon, valamint megismertem Sándor Éva képzőművészeti pedagógiai terápiáját egy tanfolyam keretében. Alkotói tevékenységem mellett célom “jelen lenni” a másik, kibontakozásra váró ember mellett.
« 1 A 7 »